A szentbeszédet Serfőző Levente mondta, központi gondolatában – Szent Pál apostol kifejezését alkalmazva – az erősségről és a gyengeségről beszélt. Isten az ember szívébe írta magát,...
Olyan bizalmatlanságot okoz az állampolgárokban az ellátórendszerrel – és most aktuálisan a védőoltásokkal – szemben, amelynek hatását még jóval azután is érezni fogjuk, hogy magának a járványnak félig-meddig már búcsút intettünk. Darvai László névjegye Egerben született, belgyógyász szakorvos, több mint húsz éve a Heves megyei Ostoros háziorvosa. Az egri kórházban belgyógyászként kezde a pályafutását, évekig dolgozott sürgősségi osztályon ügyeletvezetőként. 25 éve mentőorvos, oktató háziorvos, kognitív viselkedésterapeuta. Az első magyar háziorvos, aki praxisjogot vásárolt. Egy 160 fős szociális otthonban is dolgozik, ahol egy olyan járványon vannak túl, amely során a bentlakók csaknem mindegyike megfertőződött. Négy gyermek édesapja.
Vigyék lejjebb a ponthatárt a 2019-es májusi matematika érettségin az irreálisan nehéz feladatok miatt – ezt szeretnék azok a diákok, akik aláírták azt az online petíciót, amelyet néhány órája indítottak. A tiltakozók már több mint tizenötezren vannak. Több, a témával foglalkozó oldalon nyilatkozó szaktanár szerint is túl hosszú feladatokat tartalmazott a középszintű matek érettségi második része. A középszintű matematika érettségi két részből áll. Az első rész egy tesztszerű, egyszerű feladatokból álló példasor (összesen 12 feladat), amelyre a diákoknak 45 percük van. A második rész összetettebb, szöveges feladatokat tartalmaz. Erre 135 percet kapnak a tanulók. Utóbbi feladatsor összesen hat feladata közül a második háromból egyet nem kell megoldani. Akkor milyen lehetett az emelt, ha a középszint ilyen sok érettségizőnél kiverte a biztosítékot? "Hú, nagyon nehéz volt. A tegnapi magyar csak bemelegítő volt a mai matekhoz képest, azt egy órával a vége előtt befejeztem. Most meg délben még javában ott gondolkodtam az egyik feladaton.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Hasonló, nem túl optimista hozzászólásokról számolt be A Matematika Összeköt Egyesület főtitkára, Gyimesi Bernadett is, akinek egyébként az a tapasztalata, hogy a legelső reakciók mindig a legrosszabbak. "Sokan hajlamosak ilyenkor azon szomorkodni, hogy nem tudták befejezni a feladatokat, alig kapnak majd pontot, miközben a hosszú, szöveges feladatoknál viszonylag sok részpontot össze lehet gyűjteni még úgy is, ha nincs meg, vagy éppen nem jó a megoldás. " A főtitkár szerint egyébként egészét tekintve nem volt könnyű az idei középszintű matematikaérettségi sem. "Az első rész viszonylag egyszerűen megoldható volt, ami azért jó, mert a kisebb tudású tanulóknak is lehet sikerélményük, és kicsit felturbózva tudnak nekiállni a második feladatsornak. A második rész viszont viszonylag nehezebb pontokat tartalmazott, főleg, ha azt vesszük, hogy a középszintű érettségire általában nem a legjobb matekosok jelentkeznek. A hosszú, szöveges feladatok elég rémisztőek tudnak lenni, ás ahhoz, hogy ezeket hibátlanul megoldják, folyamatos, összeszedett munkára van szükség.
Sitemap | Izaura tv online nézés ingyen, 2024