A szentbeszédet Serfőző Levente mondta, központi gondolatában – Szent Pál apostol kifejezését alkalmazva – az erősségről és a gyengeségről beszélt. Isten az ember szívébe írta magát,...
A polgármesteri hivatal Makón Ez a szócikk vagy szakasz elsősorban magyarországi nézőpontból tárgyalja a témát, és nem nyújt kellő nemzetközi kitekintést. Kérünk, segíts bővíteni a cikket, vagy jelezd észrevételeidet a vitalapján. A polgármesteri hivatal Magyarországon a helyi önkormányzat hivatásos szakapparátusa. Rendeltetése az önkormányzat működésének segítése, a közigazgatási ügyek döntésre való szakszerű előkészítése és a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Jogállása [ szerkesztés] Kifejezetten polgármesteri hivatal elnevezéssel az önálló települési önkormányzat hivatala működik. Ugyanígy a képviselő-testület hivatalának tekintendő azonban – még ha elnevezése értelemszerűen módosul – a megyei közgyűlés hivatala, s úgyszintén a körjegyzőség és a társult képviselő-testület hivatala is. Ez a kör – a polgármesteri hivatallal együtt – adja a képviselő-testület hivatalát, amit gyűjtőfogalomként használ a törvény. A helyi önkormányzatiság lényege a törvény által biztosított függetlenség.
Teli/2. /2. Teli Tarol. Összesen 1 Kelemen Gáborné Budapesti Erımő Rt. I. 169 54 160 54 329 108 437 2 Rózsavölgyi Gyámhivatal Átmeneti, tartós Gyámhivatal Átmeneti, tartós 47 45 nevelésbe vétel Családbafogadás 9 3 Családi jogállás 26 1 rendezése Gondnokság 41 34 Gyámság 3 3 Gyermektartásdíj 7 5 megelılegezése Házasságkötés engedélyezése Ideiglenes Részletesebben
Tisztelt Látogatók, kedves Vendégeink! Hévíz Város megújult honlapján tisztelettel köszöntöm Önöket. Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy a vendégek és az itt élők egyaránt hasznos, könnyen elérhető információkhoz jussanak városunkról, szolgáltatásainkról, kulturális és szabadidős kínálatunkról. Az információk mellett gazdag fotóanyag mutatja be Hévízt a látogató számára, az önkormányzat és a város aktuális történéseit híranyagokkal mutatjuk be, s helyet kaptak a honlapon Hévíz szolgáltatói, egyesületei, szervezetei is. Hévíz Város Önkormányzata e portál segítségével is jelezni kívánja lakosság- és vendégközpontú törekvéseit, azt, hogy a város vezetése a legmesszebbmenőkig figyelembe veszi mindazokat az igényeket, melyekkel a Hévízre látogatókat és polgárait segítheti és kiszolgálhatja. Hasznos böngészést kívánok mindenkinek! Tisztelettel: Papp Gábor polgármester
Iratbeadás és nyitva tartás Hétfő: 8. 00-18. 00 óráig Ügyfélszolgálati vezető: Kedd: 8. 00-16. 30 óráig Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Szerda: 8. 30 óráig 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a. Csütörtök: 8. 30 óráig Tel: 06 23 310-174 mellék: 220, 235 Péntek: 8. 00-14. 00 óráig Fax: 06 23 310-135 Ügyfélfogadási idő Hétfő: 13:00-18:00 Szerda: 8:00-12:00 13:00-16:00 Péntek: 8:00-12:00
Sitemap | Izaura tv online nézés ingyen, 2024